Antidiabetikus szerek klinikai hatékonyságának összehasonlítása – retrospektív kohorszvizsgálat

Horváth Viktor dr.,^(1,2) Vági Orsolya dr.,⁽¹⁾ Koós Csaba dr.,⁽²⁾ Svébis Márk M. dr.,^(1,3) Domján Beatrix dr.,⁽¹⁾ Tänzer Tímea dr.,⁽³⁾ Visolyi Gergely Á. dr.,⁽³⁾ Kempler Péter dr.,⁽¹⁾ Tabák Gy. Ádám dr.⁽¹⁾

Semmelweis Egyetem, ÁOK, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest,¹ Biatorbágy Város Egészségügyi Ellátó Nonprofit Kft. Szakrendelője, Biatorbágy,² Semmelweis Egyetem, Doktori Iskola, Budapest³

Összefoglalás

A korszerű diabetológiai szemléletnek megfelelően az antidiabetikus kezelés személyre szabása kulcsfontosságú, különösen a szakrendelőkben, ahol hazai viszonylatban a cukorbetegek ellátásának mintegy negyede történik.

Vizsgálatunk célja az egyes antidiabetikus kezelések hatékonyságának, illetve az azt meghatározó klinikai paramétereknek tanulmányozása volt egy szakrendelői kohorszban.

Retrospektív kohorszvizsgálatunkban budapesti agglomerációban működő belgyógyászati szakrendelőben 2017. június és 2021. március közt gondozáson megjelent 2-es típusú cukorbetegek (n=459 beteg, n=1287 vizit, átlag 1,8 év követés) klinikai adatait rögzítettük. Kevert modellek segítségével vizsgáltuk az egyes antidiabetikus gyógyszercsoportok HbA_1c-re kifejtett hatását, illetve interakciós tagokkal elemeztük a hatást befolyásoló klinikai paramétereket (életkor, diabetestartam, obezitás, korábbi antidiabetikus kezelés összetettsége).

Az első vizit során az átlagéletkor 65,6±11,9 (SD) év, a diabetestartam 10,4±9,6 év, a betegek testtömegindexe 32,5±6,4 kg/m², HbA_1c-értéke 7,8±1,7% volt. Az egyes vizitek során a gyógyszerek terápiába történő beépítésének hatására kialakuló átlagos HbA_1c-érték-csökkenések [standard hiba] (%) a szulfanilureák kivételével hasonlóak voltak (metformin: 0,79[0,19]; szulfonilurea: 0,15[0,15]; DPP-4-gátló: 0,69[0,13]; GLP-1-analóg: 0,63[0,20]; SGLT-2-gátló: 0,60[0,14]; inzulin: 0,58[0,23]). Az interakcióvizsgálat alapján a metformin hatékonysága kisebb volt 65 éves életkor felett, a szulfonilureák és a DPP-4-gátlók kevésbé voltak hatékonyak harmadik vagy későbbi antidiabetikumként adva, a GLP-1-analógok hatása pedig csökkent 10 éves diabetestartam után. Az SGLT-2-gátlók ugyanakkor harmadik orális szerként alkalmazva voltak a leghatékonyabbak. Az inzulinkezelés hatékonyságát a vizsgált paraméterek nem befolyásolták.

Adataink szerint az egyes antidiabetikus gyógyszercsoportok való életben tapasztalt HbA_1c-csökkentő hatása hasonló. Ugyanakkor vizsgálati modellünk rávilágít arra, hogy a hatékonyság egyszerűen mérhető klinikai paraméterekkel is összefügg, aminek figyelembevétele segíthet a kezelés személyre szabásában.

Diabetologia Hungarica 2021; 29(Suppl.1): 26-27.