Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, III. Belgyógyászat, Budapest
A cukorbetegek anyagcsere-állapota az inzulinigény, az inzulinrezisztencia és az inzulinszekréciós kapacitás dinamikus összjátékának következménye. Számos klinikai vizsgálat kumulatív eredménye alapján úgy tűnik, hogy a 2-es típusú cukorbetegség esetében a béta-sejt-funkció folyamatosan romlik. Egyes betegek C-peptid-eredményeit vizsgálva azonban kiderül, hogy a béta-sejt-funkció regenerálódhat.
Az előadás összefoglalást kíván nyújtani az inzulinkezelés indikációi és fiziológiai következményei mentén áttekintett esettípusok bemutatásán keresztül az inzulinkezelés folytatásának, folytathatóságának eldöntéséhez mérlegelendő szempontokról 2-es típusú diabetes mellitusban. A klinikai gyakorlat során ugyanis gyakori hiba ezen szempontok figyelmen kívül hagyása vagy nem kellő körültekintéssel való felkutatása, ami elkerülhető, ugyanakkor nehezen visszafordítható egészségromlást (elhízást) eredményez betegeinkben.
Több mint 30 éves klinikai diabetológiai tevékenységből leszűrt tapasztalatokból válogatva a 2-es típusú cukorbetegség inzulinkezelése során több alapvető szempont megfontolása érdemes, amelyek egy betegvizit során a múlt, a jelen és az eltervezett jövő köré csoportosítva didaktikusan sorba rendezhetők.
A múlt mérlegelése: az inzulinterápia indításának körülményei. A jelen mérlegelése: a testsúlyra számolt várható becsült inzulinigényhez képest alacsonyabb vagy magasabb napi inzulinigény és összinzulindózis jelenlétének okai, a terápiaszimplifikáció (szúrásszám csökkentés), az inzulinigényt csökkentő, nem inzulinalapú kiegészítő kezelések bevezetésének lehetőségei, a normoglikémiára való törekvés dinamikája. A iatrogen hyperinsulinaemia okozta inzulinrezisztencia megszüntetése vagy a glukotoxicitás okozta inzulinrezisztencia áttörésére speciális alkalmazások. A jövő mérlegelése: a kardiovaszkuláris és tumorrizikó prevenciója.
A 2-es típusú diabetes mellitusban az elmúlt években megjelent új terápiás lehetőségek különösen indokolják a tartós inzulinkezelés, illetve annak változatlan formában történő fenntartása szükségének újraértékelését. A cukorbetegség kezelésében alapvető elv a minél kevesebb hyperinsulinaemiával elért normoglikémiára törekvés. 2-es típusú cukorbetegségben az exogén inzulinpótlás afiziológiás, de egyben a leghatékonyabb vércukorcsökkentő eszköz. Amikor inzulinválasztásra kerül sor, a legkevesebb még hatékony dózis megtalálására és alkalmazására van szükség, a nemkívánatos hypoglykaemia és hízás, illetve azok következményeinek elkerülése érdekében.
Diabetologia Hungarica 2020; 28(Suppl.1): 111-112.