Az iGlarLixi-kezelés hatékonyságának és biztonságának vizsgálata a mindennapi gyakorlatban

Összefoglalás

Bevezetés

A glargin inzulin és lixisenatid fix arányú kombinációból álló iGlarLixi hatékonyságát és biztonságosságát több randomizált, kontrollált klinikai vizsgálat bizonyította, de a való életben nyert eredmények még hiányoznak.

Kitűzött célok

Célunk volt, hogy az iGlarLixi alkalmazását a mindennapi gondozás során értékeljük.

Módszerek

Retrospektív módon elemeztük azon felnőtt, 2-es típusú diabeteses betegek adatait, akiknél a Békés Megyei Központi Kórház, Dr. Réthy Pál Tagkórház 1. Endokrinológia Osztályán és Diabetológia Ambulanciáján 2017. október és 2019. november között iGlarLixi került beállításra. A vizsgálatba azon pácienseket tudtuk bevonni, akik az iGlarLixi indítása után legalább két egymást követő tervezett viziten megjelentek, valamint rendelkezésre álltak a testsúlyra, glikémiás paraméterekre, és hypoglykaemiára vonatkozó adataik.

Eredmények

A vizsgált időszakban 88 betegnél történt iGlarLixi-beállítás, a bevonási kritériumoknak pedig 50 beteg felelt meg. A bevont betegek 54%-a nő volt, a kiindulási átlagéletkor 63,9±9,0 év, az átlagos diabetestartam 11,1±5,9 év volt. Az ­iGlarLixi beállítása előtt injekciós kezelést 31 (62%) beteg alkalmazott (bázisinzulint 21 [42%], glükagonszerű-peptid-1-receptoragonistát 6 [12%], mindkettőt 4 fő [8%] kapott), míg 1, 2, illetve 3 orális antidiabetikumot (OAD) 15 (30%), 29 (58%), illetve 6 beteg (12%) használt. A második (V2) és harmadik (V3) vizitre a kiindulástól számítva átlagosan 4 és 9 hónap múlva került sor. Az iGlarLixi átlagos dózisa a V2-n és V3-n 31,1±11,9 és 33,9±13,4 egység volt. A kilenc hónapos követés során az iGlarLixi mellett 1, illetve 2 OAD-t 40 (80%) és 10 (20%) beteg alkalmazott. A kiindulási 8,8±1,3% HbA_1c a V2-re 7,3±1,0%-ra, a V3-ra pedig 7,2±1,1%-ra csökkent (becsült átlagos különbség a kiindulás és a V3 között: −1,6% [−2,15–−1,16], p<0,0001). A vizsgálat során a betegek 46%-a ért el a ≤7% HbA_1c-célértéket. A testsúly a kiinduláskor 90,9±17,9 kg, a második és harmadik vizit során 90,2±17,7 kg, illetve 89,6±17,5 kg volt (becsült átlagos különbség a kiindulás és a V3 között: −1,26 kg [−2,69–+0,17], p=0,083). A megfigyelt időszakban 17 (34%) betegnek volt legalább egy dokumentált vagy enyhe hypoglykaemiás epizódja, súlyos hypoglykaemia mindössze egy esetben fordult elő.

Értékelés

A mindennapi klinikai gyakorlatban a felnőtt, 2-es típusú diabetes betegek esetében indított iGlarLixi-kezelés szignifikáns és tartós HbA_1c-csökkenést eredményezett testsúlynövekedés nélkül. A hypoglykaemiáról beszámoló betegek aránya hasonló volt a klinikai vizsgálatokban tapasztaltakhoz.