Debreceni Egyetem, Népegészségügyi Kar, Megelőző Orvostani Intézet, Debrecen
Populációs alapú vizsgálatok szerint a legtöbb alapindikátor célértékének elérése szempontjából a felnőtt cukorbetegek hazai gondozás-hatékonysága nem tér el az európai átlagtól, ami az elmúlt évtized ellátáshatékonyságának javulásával magyarázható. Mivel a diabetes mellitus (DM) gyakorisága nem csökken, a gondozás minőségének további javítása kiemelkedő prioritás maradt, amire lehetőséget adhat a háziorvosi praxisok teljesítményének jelenleginél hatékonyabb monitorozása.
Vizsgálatunk célja (1) a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) elérhető adatain alapuló, a felnőttkori DM ellátása hatékonyságának értékelésére alkalmas praxisszintű indikátorok kidolgozása (2) és számítása,(3) az indikátorok és a praxisok strukturális jellemzői közti kapcsolat azonosítása, illetve (4) a praxisszintű teljesítménymonitorozás hazai környezetben is lehetséges megvalósíthatóságának és hasznosságának demonstrálása volt.
Az ország teljes felnőtt DM-es népességét lefedő adatbázist (amely a 2018-as, DM-ellátással kapcsolatos kórházi és járóbeteg-teljesítményelszámolási, illetve gyógyszerforgalmi, valamint háziorvosi jelentésekből származott) a NEAK biztosította. Praxisonként számítottuk a kor, nem és közgyógyellátási jogosultságra standardizált indikátorokat (azon betegek részarányát, akik legalább egy hemoglobin A1c, szérumkreatinin‑, lipidteszten, szemészeti vizsgálaton vettek részt, illetve influenza elleni védőoltást kaptak 12 hónapon belül). Többváltozós regressziós elemzést alkalmaztunk a praxisok strukturális jellemzői (a praxis megye szerinti elhelyezkedése és urbanizációja, a praxis környezetében élők relatív iskolai végzettségével indikált társadalmi-gazdasági státusza, a praxis mérete, betöltetlensége, a háziorvos kora) és az indikátorok közötti kapcsolat leírására.
Az indikátorokhoz kapcsolódó 2 608 050 szükséges beavatkozásból 1 576 783 (60%) került végrehajtásra. Az teljesítménymutatók szignifikánsan jobbak voltak városokban és jobb társadalmi-gazdasági státuszú populációkban. Csak az influenza elleni átoltottság volt magasabb vidéki környezetben és a nem átlagos társadalmi-gazdasági státuszú populációkban. A 65 év feletti háziorvosok hatékonyabbnak bizonyultak minden mutató tekintetében, kivéve az influenza elleni oltást. A praxisok betöltetlensége az alacsonyabb influenza-oltási lefedettséggel volt összefüggésben.
Összességében a DM-es betegek jelentős része nem kapta meg gondozása során a szükséges ellátást. A praxisonkénti teljesítmények variabilitása jelentős részben a háziorvosok által nem befolyásolható strukturális adottságokkal függött össze. Ebből adódóan a DM-gondozás protokollját jobban hozzá kellene igazítani a praxisok társadalmi környezetéhez, és ennek a protokoll-fejlesztésnek az eredményeit olyan monitoringgal lehetne követni, ami nem igényelne többlet-adatgyűjtést.
Diabetologia Hungarica 2020; 28(Suppl.1): 103-104.