Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórház, 3. Belgyógyászat, 1. Endokrinológia Osztály, Békéscsaba,1 Belgyógyászati Szakrendelés, Tiszakécske,2 Debreceni Egyetem, ÁOK, Belgyógyászati Intézet, Debrecen3
Az elhízás a világ legsúlyosabb egészségügyi problémái közé tartozik, ami jelentősen növeli a morbiditás és mortalitás kockázatát. 2015 óta Magyarországon is elérhető a testtömeg csökkentését segítő naltrexon-bupropion kombináció (NBK), de a készítménnyel szerzett hazai tapasztalatokról kevés adat áll rendelkezésre.
Célunk volt, hogy felmérjük a mindennapi klinikai gyakorlatban alkalmazott NBK hatékonyságát és biztonságosságát.
Retrospektív módon elemeztük azon felnőtt betegeink adatait, akiknél 2017. március és 2019. november között az életmódterápia mellett NBK-kezelést indítottunk. A betegek számára postai úton küldtük el saját készítésű, anonim módon kitöltendő kérdőívünket, amelyben a klinikai paraméterekre, a testtömegre és a nemkívánatos hatások előfordulására kérdeztünk rá. Csak azoknak a betegeknek az adatait elemeztük, akik legalább egy hónapig alkalmazták az NBK-kezelést.
A vizsgált időszakban összesen 146 betegnek írtunk fel NBK-t, közülük 60 beteg juttatta vissza számunkra a kérdőíveket. 10 beteg egyáltalán nem kezdte el a kezelést, 4 beteg 1 hónapnál kevesebb ideig alkalmazta az NBK-t, így összesen 46 beteg (40 nő és 6 férfi) adatát elemeztük ki. A terápia indításakor a betegek átlagéletkora 45,9±13,2 év, kiinduló testtömegük 110,5±22,5 kg, a testtömegindexük (BMI) 38,5±6,9 kg/m2 volt. Az NBK átlagos alkalmazási ideje 2,9±2,3 hónap volt. Ez alatt az idő alatt a kiindulástól a testtömeg és a BMI 101,9±20,6 kg-ra (átlagos különbség −8,6 kg [−10,5 – −6,7], p<0,0001), illetve 34,7±8,1 kg/m2-re csökkent. A testtömeg csökkenése kifejezettebb volt azoknál a betegeknél, akik legalább 3 hónapig alkalmazták az NBK-kezelést (átlagos különbség: −11,8 kg [−14,4 – −9,2], p<0,0001), szemben azokkal, akik kevesebb mint 3 hónapig szedték (átlagos különbség: −5,6 kg [−7,9 – −3,3], p<0,0001). A betegek 8,7%-a nem ért el a terápia mellett testtömegcsökkenést. 36 beteg (78%) jelzett mellékhatást, amelyek többsége enyhe vagy közepes intenzitású volt, leggyakoribb panasz a hányinger (19,4%) és a szédülés (15,3%) volt.
A mindennapi klinikai gyakorlatban betegeink körében az NBK testtömegcsökkentő hatása a terápia megkezdését követően viszonylag rövid időn belül jelentkezett, mértéke pedig korrelált az alkalmazás időtartamával. Az általunk regisztrált mellékhatások típusa és gyakorisága hasonló volt a klinikai vizsgálatokban tapasztaltakhoz.
Diabetologia Hungarica 2020; 28(Suppl.1): 95-96.